Pályaorientációs nap

2019. október  8.

Október 8-án iskolánk pályaorientációs napot tartott, melynek keretében az összes évfolyam ellátogatott különböző iskolán kívüli helyszínekre, ahol a gyerekek megismerkedtek egy-egy szakma, hivatás érdekességeivel, mindennapi kihívásaival.

Az alsós diákok egy része a Pálvölgyi Cseppkőbarlangban tett látogatást, ahol megtapasztalhatták a barlangászok mindennapi munkájának szépségeit és nehézségeit, megtekintették a meseszerű cseppköveket és a különleges szikla-alakzatokat, miközben némi izgalomban is részük volt, mert sok helyen meredek lépcsőkön vezetett az út.

A harmadik évfolyamból volt aki cipzárüzembe látogatott, ahol megtanulhatták a cipzárkészítés folyamatát, míg mások egy budai cukrászdában tettek látogatást, ahol megismerkedtek a fagylalt-, sütemény- és tortakészítés „műhelytitkaival” és természetesen a kóstolás sem maradhatott ki.

A negyedik évfolyamból egy osztály a Liszt Ferenc repülőtérre kirándult, ahol egykori pilóták vezették körbe a gyerekeket és látták el őket sok érdekes információval a repüléssel kapcsolatban, eközben az évfolyam másik osztálya a József Attila Művelődési Házban látogatta meg Giovannini Kornél bábművészt, ahol egy humoros, zenés, éneklős interaktív előadásnak lehettek részesei faragott bábokkal.

A felsős évfolyamok egy része a XIII. kerületi Katasztrófavédelem Zsinór utcai telephelyét látogatta meg, fiúk és lányok számára is nagyon izgalmasnak bizonyult a program. A pályaválasztáshoz legközelebb álló hetedik és nyolcadik osztályok pedig a „Szakmázz!” című minden évben megrendezett kiállításon vett részt a Hungexpo területén. Ezen a rendezvényen közel 100 középiskola mutatkozott be és igyekezett felkelteni a diákok érdeklődését különféle látványos bemutatókkal, igényesen kialakított standokkal és csábító kóstolókkal. Természetesen a legnépszerűbbek a vendéglátóipari középiskolák voltak, ahol számos ínyencséget kóstolhattak meg a gyerekek és kipróbálhatták ezek elkészítését, valamint a fiúk körében a műszaki középiskolák is közkedveltek voltak, ahol különféle gépeket lehetett közelről megvizsgálni és gyerekek által tervezett robotokkal is találkozhattak.

A pályaorientációs nap minden diák számára élvezetesen, izgalmasan telt, sok ismerettel és élménnyel gazdagodtak a gyerekek.