A sportolásnak rengeteg előnye van. Feltölt energiával, növeli kitartásunkat, javítja kondíciónkat, izmosít, fitten tart, közösséget épít… és még sorolhatnánk.
Egyszóval sportolni jó!
E gondolat megvalósításának jegyében szeptember 21.-én, szombaton, megtelt iskolánk gyerekekkel, szülőkkel, hogy együtt, egy igazán sportos délelőttöt töltsünk el.
Amíg a gyerekek a különböző sportágakkal ismerkedtek, egymással versenyeztek, addig a szülők az ebédlőben megint egy „jó ügy” mellé állva, jótékonysági büfét nyitottak, árultak tízórait, beszélgettek, ismerkedtek.
A közös, jókedvű bemelegítést Dajka László tanító tartotta, ami után már tényleg jöhetett az igazi móka. Tizenhárom állomáson próbálhatták ki magukat a gyerekek, illetve ismerkedhettek meg különböző sportágakkal. A legnépszerűbbek előtt – evezés, kajak-kenu… – még ideiglenes sorok is kialakultak. Iskolánk orvosa Dr Kádár Ferenc, iskolánk védőnőjével Takácsné Harcos Krisztinával az egészséges életmódról kérdezték és tájékoztatták az ifjúságot.
Az egyes állomásokat meglátogató, sportágakat kipróbáló tanulók pecsétet kaptak a menetlevelükbe, melyeket aztán a délelőtt végén almára és gyümölcslére válthattak. A programokat csak tovább színesítette az iskola épülete körüli jótékonysági futás, melyen a kistestvértől a nagyszülőkig mindenki részt vehetett, sőt, részt is vett! A fergeteges hangulatú sportos délelőttön mindenki jól érezte magát, köszönet érte Fodorné Jurácsik Nóra tanárnőnek, aki a délelőttöt megszervezte nekünk!
Hegyi-Rajkó Gabriella