Február 1-én reggel útnak indult a Herman Ottó Általános Iskola sí rajongó csapata. Úti célunk a szlovákiai Stubnyafürdő volt, mely az egyik legrégebbi fürdővárosa Szlovákiának. Ezt kihasználva, az utazás fáradalmait sokan ott pihenték ki. Vasárnap reggel a korai ébresztő után visszaültünk a buszra, és elmentünk a negyedórányira lévő Valcianska Dolina sí központba. Az oktatók felmérték mindenki tudását, majd kezdődhetett a csoportok oktatása. Első nap végére már a kezdők is meg tudtak állni 20-30 m csúszás után. A második nap izgalmasnak indult, mert folyamatosan esett az eső. Az időjárás jelentést figyelve csak az volt biztos, hogy olvad a pálya. Nagy szerencsénkre, estére, hóra váltott a csapadék, így a gyerekek legnagyobb örömére éjszakai sízésre mentünk Donovalyba. Nagyon hangulatos volt naplemente után a kivilágított pályákon síelni, a kezdőknek ott felvonózni először. Még az időnkénti havas eső se szegte kedvünket. Kedden hatalmas vihar tombolt Szlovákia nagy részén, minket sem kímélt. Továbbra is esett az eső, a pályákat zárva tartották délelőtt így a játékteremben csocsó és ping- pong bajnokságok voltak, a kisebbek társasjátékot vettek elő, a pihenni vágyók pedig a gyógyfürdőbe mentek át. Délután újból azt láttuk a web kamerákon, hogy Donovalyban havazik és a pálya is jó állapotban van, úgyhogy útnak indultunk. A kanyargós szerpentin végén rossz hírek fogadtak minket. Lezárták a pályát, mert 140 km/órás széllökések mellett a felvonók üzemeltetése nem biztonságos. Átmentünk Kraliky sípályáira, de ott is ugyan ez fogadott minket. Este 9 órakor lógó orral szálltunk le a buszról, mert a másnapi verseny előtt nem tudtunk gyakorolni. Szerda reggel örömmel láttuk, hogy nem esik az eső. Hívtuk is a valciai pályát, nyitva vannak! Irány a buszra, egy kis gyakorlás majd a verseny. A kezdők is már bátran jöttek le a hegyoldalon, és nagyon ügyesen felvonóztak. A nagyok, mint a szélvész süvítettek a pályákon, majd a versenyen is. Február 5-én napsütéssel, havas pályákkal és egy jó hangulatú házi versennyel zártuk igen csak kalandosra sikerült sí táborunkat.
Fodorné Jurácsik Nóra testnevelő